Ottan állt, a tenger s ég közötti Végtelenben járt tekintete, Mint elfáradott galamb, amelyet A sas helyről-helyre kergete. "Itt volt. Elment, elment mindörökre, Megcsalt; megcsalt! Engem itt hagyott. Itt hagyott, oh, engemet… kettőnket: Engemet és a gyalázatot! " Igy panaszlá a leány keservét, És a tenger meghallotta azt, És egyszerre nagy birodalmában Minden alvó habot fölriaszt; És után küldé a hajónak, Mely a csábitó ifjút vivé, S a hullámok a hajót s az ifjut Egy csapással zúzták semmivé. S szólt a tenger: "Te szegény teremtés, Mit teszesz most, mondd, hogy mit teszesz? Megcsalt téged az, akit szerettél, Én szeretlek s engem nem szeretsz! És mit ér az élet már tenéked? Karjaimba vesd le magadat, Hadd legyek koporsód… eltemetlek, Tégedet és gyalázatodat. " Amit egykor nem értett a lyányka, Most megérté a tenger szavát; Leugrott a szikláról, s a tenger Eltemette őt s gyalázatát. Szalkszentmárton, 1846. április 10-24.
Bem József Erdélybe utazik, s átveszi az ottani hadak irányítását. Második rész [ szerkesztés] "1848. december. Az ország nehéz helyzetében Petőfi a maga igazával mindinkább egyedül marad. Mint egyszerű kiképzőtiszt kap csak helyet Debrecenben. " Ezzel a két mondattal indul a második rész. Petőfi elhatározza, hogy csatlakozik Bemhez. 1849 januárjában Görgey Artúr feladja az ország fővárosát, a kormány és az Országgyűlés Debrecenbe menekül. Erdélyből győzelmi jelentések érkeznek, Bemnek sikerül Erdély nagy részéből kivernie az osztrák csapatokat. Petőfi elindul Bemhez. Útján Hajdu Gyurka kíséri. Közben Nagyszebenben Puchner tábornok a magyarok ellen lázítja az egyházi hatalmasságokat. Segítséget ad ebben a császári titkosrendőrség is. Falvakat gyújtanak fel, s közben terjesztik: a magyarok tették. Gyurka és Kicsi Gergely elindul Gábor Áronhoz, hogy ágyúkat öntessenek Bem seregének. A visszafelé vezető úton azonban császári csapatok támadják meg őket, hogy az ágyúkat megmentsék, Gyurka hátramarad, s egyedül áll ellen.
Ottan állt, a tenger s ég közötti Végtelenben járt tekintete, Mint elfáradott galamb, amelyet A sas helyről-helyre kergete. "Itt volt. Elment, elment mindörökre, Megcsalt; megcsalt! Engem itt hagyott. Itt hagyott, oh, engemet... kettőnket: Engemet és a gyalázatot! " Igy panaszlá a leány keservét, És a tenger meghallotta azt, És egyszerre nagy birodalmában Minden alvó habot fölriaszt; És utána küldé a hajónak, Mely a csábitó ifjút vivé, S a hullámok a hajót s az ifjut Egy csapással zúzták semmivé. S szólt a tenger: "Te szegény teremtés, Mit teszesz most, mondd, hogy mit teszesz? Megcsalt téged az, akit szerettél, Én szeretlek s engem nem szeretsz! És mit ér az élet már tenéked? Karjaimba vesd le magadat, Hadd legyek koporsód... eltemetlek, Tégedet és gyalázatodat. " Amit egykor nem értett a lyányka, Most megérté a tenger szavát; Leugrott a szikláról, s a tenger Eltemette őt s gyalázatát. Szalkszentmárton, 1846. április 10 - 24.
Ez azonban az életébe kerül. Az ágyúk megérkeznek Bem táborába, s ez segíti hozzá a magyar sereget a győzelemhez. A győztes csata után Bem József köszönetet mond a katonáknak, s a halott Hajdu Gyurkát kitüntetik. A győztes nagyszebeni csatával véget ér a film cselekménye. Itt a vége a cselekmény részletezésének! Szereplők [ szerkesztés] Petőfi Sándor - Görbe János Bem József - Makláry Zoltán Kossuth Lajos - Básti Lajos Görgey Artúr - Szakáts Miklós Szendrey Júlia - Ferrari Violetta Vasvári Pál - Darvas Iván Irínyi József - Molnár Tibor Hajdu Gyurka, parasztlegény - Szirtes Ádám Kicsi Gergely, székely közhuszár - Mádi Szabó Gábor Ifj.
Petőfi hatalmas képpel – a háborgó tenger képével – érzékelteti az első négy szakaszban a felkelt nép erejét. A Petőfi életét kutató Hatvany Lajos így írt a Nyugatban: "Sajnos, Petőfi kortársai nem értették meg hivatásukat. A festők Petőfi külsejét, az írók pedig Petőfi benső képét hamisították meg; hol hős, hol örök-víg bohém… senki se követi őt élte vérpiros nyomán. A róla elnevezett irodalmi társaság is a vezércikkek ponyvapetőfijének kultuszát terjeszti, nem is sejtve, hogy az eszményítésnek és anekdotizálásnak nincs helye többé a mi világunkban, mely Petőfi személyétől távol áll, eszményeiből kibontakozott s ezért minden eddigi nemzedéknél elfogulatlanabbul, mint élvező és ítélő áll a művész elé. " PETŐFI SÁNDOR: FÖLTÁMADOTT A TENGER… Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje. Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép. Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg.
Jőj keblemre, szépségek leánya, Jőj le, és szeress, légy hitvesem; Napkeletre szigetembe viszlek, Ott élünk örök-szerelmesen. Itt a sajka, ülj beléje, lyányka, Ringatom majd oly szelídeden, Hogy elalszol; és mire fölébredsz. Ott leendesz a szép szigeten. " Esdekelve így beszélt a tenger; A leány nem érté meg szavát, Nem fejté meg a rengő haboknak Suttogó, egyhangú moraját. És akközben kész lett koszorúja, S akit várt, az ifju megjöve, És látá az érkezőt a tenger, S hah miként fölháborult szive! Hátha még a többit látta volna… Eltünének sűrü fák mögé, S őket a sötétzöld lombozat s az Éj sötét kárpitja elfödé. Másnap reggel vitorlás hajón a Boldog ifju a tengerre szállt; És a tenger jókedvvel, nyugodtan Vitte őt a messzeségen át. "Menj, menj, ifju", gondolá magában, "Sok szerencsét vándorlásodon; De halálod lesz az óra, mely e Lyányhoz téged ismét visszavon. Kedvezek most, sebesen röpítlek, Mert a lyánytól messze távozol; De ha vissza, a leány felé jősz, Minden vészemmel találkozol. " A leányka ott állt nemsokára, Ahol tennap koszorút kötött; Koszorúja összetépve fekvék Széteresztett fürtei között.
Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat; Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr! (Pest, 1848. március 27–30. )
Az utazó trailer rentals, 2024