A barokk magatartás Zeneszerző és előadó Miért könyvtéma a barokk zene előadása? 13 Az előadói egyéniség szerepe 14 Stílushűség 16 Történeti hűség 16 Lényegi hitelesség felé 16 Érzelem a barokk zenében A barokk zenéhez illő erőteljes érzelmek 18 Erőteljes érzelmekre utaló bizonyítékok 18 Az érzelmek sokfélesége a barokk zenében 19 Barokk stílus és előadói egyéniség 21 A kotta és az előadó A rejtett különbségek három fajtája 22 Vissza az eredeti szöveghez? 23 Tudományos és nem tudományos kiadványok 24 Légy magad a közreadó! 25 Stílus és előadó Inkább stílushűen, mint szöveghűen 27 A spontán előadás szükségessége 27 Az előadóra bízott kifejezés 28 Zeneszerző és előadó 29 Zene, nem pedig kottafejek! 29 Helyes kérdésfelvetés 30 Spontán előadás A barokk zene királya az előadó 31 Vissza a spontán előadáshoz! 31 Közreadó és előadó 32 A barokk hangzás Hangzás és zeneiség 37 Hangzás és előadásmód illeszkedése 37 Áttetsző és határozott játék 38 A hangszerek megválasztása és használata A hangszerek megválasztása 39 Az előadó szerepe a hangszerek megválasztásában 40 A barokk zene jellege 41 A zenekari continuo 42 A vezénylés 43 Abszolút hangmagasság és hangolás 43 A hiteles hangzás ereje 45 Milyen mértékig kívánatos a kompromisszum?
Az emberek többsége csak egyfajta spektrumú zenével találkozik. Ez az egyetlen amit hallanak, ez az amit tanulnak. Az iskolai zenetanítás lényege a sima le-föl. Tudod: egy, két, há, négy, egy, két, há. Teljesen szögletes, teljesen unalmas. Egy párhuzam: a matematika birodalmában az összeadáson és kivonáson túl is van valami – egy teljes univerzum. Ugyanígy a zenében. Az iskolákban tanított zene - különösen ritmikai szempontból - soha nem megy túl a hozzáadásnál és sokszorozásnál. Nem hinném hogy ennél bármikor is túllép. Nincs semmi algebra. Biztos hogy nincs semmi fizika, és nincs kalkulus vagy trigonometria. Nincs semmi érdekes abban a zenei ritmusvilágban amit az iskolában tanítanak. Az akadémikus gondolkodás nagy része nem is vesz tudomást a másféle ritmikai megközelítésről – nem csak az enyémről, de bárkiéről aki poliritmiákban gondolkodik. Nem vesznek tudomást róla, mert egy klasszikus intézmény repertoárjának zöméhez nem kell semmi ilyesmit játszani, ezért arra koncentrálnak aminek majd hasznát veszik akkor, amikor zenekari állást kapnak hogy Beethoven Ötödikjét játszhassák majd egész életükben.
Az egyik legfontosabb cél a dallamos játék kell legyen. Nem kell feltétlenül "kedves kis dallamokat" játszani, de kell legyen valamiféle ív, valami folyamat a dallamban, és ennek önmagában is érdekesnek kell lennie. Tudatosnak kell lenned a ritmika és a harmónia építkezésében is, én ezeket is a dallamos építkezés témaköréhez sorolom. Nem könnyű ezt tanítani, és talán itt van a kreativitásra a legnagyobb szükség. Bárki megtanulhatja az akkordokat és a hozzá tartozó skálákat, de hogy ezek hogyan szólalnak meg, az már attól függ, hogyan tudja alkalmazni az illető ezt a tudást. A dallamépítésről sok hasznosat olvashatsz Hal Crook "How To Improvise" c. könyvében, különösen a ritmikai variációkról, egészen haladó szintig. Két további könyvben magas szintű technikai értekezéseket találsz a harmóniai építkezésről: George Russell "The Lydian Chromatic Concept Of Tonal Organization For Improvisation" című, és David Liebman "A Chromatic Approach To Jazz Harmony And Melody" című könyve. Dallamvezetés Frázisok alkotása Oda kell figyelned a szólód körvonalaira!
Egy érdekes ritmikai eszköz a hemiola, amikor két különböző metrumot szembeállítunk egymással. Ilyen például, ha negyedes triolákat játszunk 4/4-ben. Egyetlen hosszan kitartott hang is intenzitást kelt, habár a zongoristáknak trillákat, vagy oktávismétléseket kell használniuk, hogy ezt a hatást elérjék. Ha egy hangot, vagy rövidke frázist hosszabban ismételgetünk, az is hasonló hatást kelt. De használnod kell a fejed, és tudnod kell, mikor lesz belőle elég! Nem szabad úgy felfogni az akkordok és a skálák közti kapcsolatokat, hogy azok korlátozzák, vagy meghatározzák a játszható hangokat. Ezek egyszerűen csak mankók, útjelzések, hogy segítsenek az ötleteidet a hangszered ujjrendjeihez idomítani. De nem szabad, hogy az ötleteket a skálák diktálják! Vegyük például a jazz-énekeseket: kevesen vannak, akik skálák alapján énekelnek, a legtöbbjük ennél közvetlenebb módon egyből a hangjába tudja vinni az ötleteit. Ez az az ok, ami miatt a hangszeres játék mellett énekléssel is gyakorolni kell az improvizációt.
Az emberek szeretik a ritmust. Na most hogy működik-e a ritmus: azon múlik hogy az emberek akik játsszák azok jól játsszák-e. Van a világon egy kvintuplet nevű dolog, amit ha rosszul játszanak akkor nem fogjuk hallani az ötöt az akárhány hangjegy helyén aminek a helyén szerepel. Nem fog lenyűgözni a kvintuplet mikor bénán játsszák. Egy igazán jó ötös egy igazán jó négyes felett viszont marha jól szól. Együtt pedig egy új ritmust hoznak létre – létrejön a ritmikai különbség hangszín. Tudnád ezt valahogy illusztrálni? Rajzoljunk 15 pontot egy papírra: Rajzoljunk szárakat minden ötödikre fölül, és minden harmadikra alul, és látni fogjuk az 'öt a három alatt' hatást: Ha most megnézzük, milyen kombinációt adnak ki ezek a ritmikai közök, látszik hogy egy újabb ritmus keletkezik: Ez már nem olyan mint a 'három a kettő felett' – ha hármat játszunk az öt felett, akkor már egy újabb ritmus jelenik meg. Egy másik ritmus jelenik meg, amint bármit csinálsz bármi felett. Ha egy srác pontosan 4/4-ben játszik és másvalaki ezalatt kilencet üt, egy újabb ritmust fogunk kapni.
Az utazó trailer rentals, 2024